Minden kedves útkereső barátomnak!
A mai ember nem éber, a Véda szavaival alszik és nem érti mi történik körülötte.
A fizikai világban nincs rend sem vertikálisan, sem horizontálisan. Régen, a kimondott szavaknak teremtő erejük volt, ma a nyelv elvesztette ezen mágikus jelentőségét.
– Az emberi nemzetséget először fényes aranyból készítették az istenek. A ciklusokról szóló tradicionális tanításokhoz hasonlóan, az archaikus költő számos képpel ír le egy olyan mítikus, boldog korszakot, amikor az embereknek »csak jóban volt részük«, »távol a bajtól, távol a kibilentségből, még az öregség sem járt köztük«. E távoli időszakot a hagyományok Aranykornak, az »Igazság korának« nevezik. Az Aranykorról szóló beszámolókat sokféleképpen lehet megközelíteni. Ma különösen szeretik azokat a fantáziák és a képzelet világába száműzni.
A megvilágosodás az emberi lény takaróinak tisztaságától függ.
Egy halhatatlan, örök voltáról szólanak, behelyettesíthetők lennének a Védának az atmanról, a Ji kingnek a Jiről, a Tao te kingnek a taóról, a Kabalának az Egyről vagy az Alefről szóló részeibe. Ha az egységélmény elég erős, a tanítványban halvány fény kezd derengeni arról, hogy a testi szemével látott érzéki sokaság merő varázslat. A valóság: az Egy. Ebben a pillanatban felkiált: „Atyám, látom a mindenséget, látom önmagamat a láthatatlanban.” Mire Manu így szól: „Ez, fiam, az újjászületés.”